2012.10.12

ATD PC-1028 BIOS elemcsere

Néhány éve úgy döntöttem veszek magamnak egy laptopot, ami nem tépi le a vállam, ha valahova magammal kell cipelni, de azért még használható méretű is. Egyetlen extra igényem volt, szerettem volna érintőképernyős gépet venni magamnak. Akkoriban igazából két választási lehetőségem volt, az ASUS eee gépe, ami persze pont elfogyott és a multitouch változat behozataláig nem is lehetett már kapni, illetve az ATD PC-1028-as netbook. Persze mondhatjuk, hogy volt még a Lenovo Thinkpad-nak is hasonló gépe, de az pár árkategóriával feljebb helyezkedett el, mint amit erre szántam. Végül karácsony tájékán megvettem magamnak az ATD gépét (ami nem mellesleg egy kínai netbook magyarosított változata, így minden frissítés a kínaiaktól jön, vagyis nem jön, de ez külön megérne egy misét...). Mivel ez a dolog már nem ma történt, így mondhatom, hogy az idősödő kis netbookomat elérte minden BIOSok végzete, azaz elfelejtette a beállításokat (nem mintha jelenleg sok mindent tudott volna elfelejteni, mindössze az óra ment el). Ez egy asztali gép esetében semmi gondot nem szokott jelenteni, a rutinosabbak már tudják, hogy ilyenkor csak lekapjuk a gép oldalát, és egy CR2032-es elem kicserélésével már meg is oldódott a probléma. Laptopok esetében általában nem ilyen egyszerű a történet. Legtöbbször amellett, hogy szét kell szedni hozzá a gépet, az elemnek még saját kis csatlakozócskája is van, ami két drótdarabbal van az elemre ponthegesztve, az elem maga pedig egy szigetelőfóliába behúzva. Ha pedig ez nem lenne elég, előfordulhat, hogy ez az elem még csak nem is a már említett CR2032-es, hanem mint az én esetemben is, egy CR1225-ös.

bunosCR1225

Találkoztam már olyan esettel, ahol nem találták meg az elemet elsőre, mert még ennél is kissebb volt betéve egy kb. tizenöt mm hosszú vezetéken fekete fóliába húzva. A gyártók persze ilyenkor ügyesen mosolyognak és eladják nekünk a cseredarabot pár ropogós ezresért cserébe... Mivel nem ez az első laptop, ami ilyen betegséggel a kezembe kerül, így rögtön tudtam mit kell keresnem és félig-meddig szerencsém is volt, mert a memóriafedelet lepattintva meg is találtam a bűnöst (ami kerek 0V-ot mutatott a multiméteren megmérve). Miért félig-meddig volt ezzel szerencsém? Mert az egy dolog, hogy az elem épphogy, de hozzáférhető volt, de a csatlakozója ügyesen be van rejtve a műanyag burkolat alá, így ha egy gyárit szeretnék a helyére illeszteni, ahogy a nagykönyvben meg van írva, akkor az egész gépet szét kellene szednem, még az alaplapot is ki kellene vennem a helyéről!

elbujtatottelem

Egy elemcseréért ekkora hajcihőt? Na azt már nem! Előkerült hát a forrasztópákám, meg hazafele beugrottam a boltba cserealkatrészért, s immáron 850Ft-al könnyebben hazajöttem egy SMD tokozású elemtartóval és
a bele való elemmel. Persze nem CR1225-ös elemtartót sikerült venni, de ez nem is volt probléma, a fontos az volt, hogy be tudjam rakni valahogy a gépbe úgy, hogy attól még vissza lehessen pattintani a fedelet. Miután a füleire ráforrasztottam az eredeti elemről felszabadított drótokat, kapott egy kis kétoldalú ragasztócsíkot szigetelés gyanánt, s ment is a neki kiszemelt helyre. Így ezentúl ha cserélni kellene benne az elemet (újabb pár év után), akkor ennél a gépnél is követhetem a megszokott fedél le, elem csere, fedél vissza módszert, s nem mellesleg olcsóbb is volt így.

eredmeny

Kategória: DIY, Informatika